Hirdetés

2024. május 28., kedd

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#751) Runner_fxr válasza Cabrio (#749) üzenetére


Runner_fxr
Ármester

Több típus is van belőle, nekem is Bosch CX mellé volt, még az előző bringámon.
Nem bluetooth-os volt, a kijelzőről tudtad kapcsolgatni. Intuvia kijelzővel baromi jól működött, de a Purion-al voltak gondok, persze ez azóta változhatott.

Szerintem nem felezi le az élettartamát, meg ez amúgy is sok tényezőtől függ. A Bosch CX is egy nagyon tartós motor, mire elromlana, már rég bringát fogsz cserélni. :)

Egyébként a személyes véleményem az, hogy nem éri meg 50 ezreket fizetni egy ilyen tuning-ért. Valami nyűgje mindegyiknek van. Itt is előfordulhatnak átmeneti szoftveres zavarok, amikor letilt a rendszer.
Persze alapvetően azért jól használható az eplus.

Én a mostani bringámon nem sokat szórakoztam ezzel, simán átraktam a jeladót a hajtókar mögé, a hajtókarra tettem egy mágnest, és már be is van csapva a rendszer. Teljesen jól működik. Persze a sebességet nem pontosan mutatja, de felkerült egy Bryton 310-es, az meg mér mindent pontosan, még többféle adatot is mint a Bosch gyári kijelzője. Annyi negatívuma van, hogy néha dob egy 503-as hibakódot, az a szenzor hibát jelenti, ilyenkor letilt a rendszer, de ha kikapcsolod, vársz egy kicsit, majd vissza és jó megint.

(#752) Runner_fxr válasza Akasztott (#730) üzenetére


Runner_fxr
Ármester

Terepen is szeretnéd használni a bringát?

(#753) SOAD19


SOAD19
addikt

Hopsz, ez mellé ment! A kerékpáros topikba akart volna menni, sorry.

[ Szerkesztve ]

Eladó új Barton tropical óra szíj fekete és fehér színben.

(#754) Cabrio válasza Runner_fxr (#751) üzenetére


Cabrio
aktív tag

Köszi a kimerítő választ, akkor még várok vele egy kicsit, mert a bugos dolgokat nem igazán szeretem...

Viszont kíváncsiságból kipróbálom szerintem ezt az átverős dolgot :))

[ Szerkesztve ]

(#755) Akasztott válasza big-J (#750) üzenetére


Akasztott
csendes tag

nekem az jon le az eddigi segedelmeid alapjan, hogy irjak leaf bacsinak, hogy hasznalhatom e a motorjukat 52volton.

amennyiben igen, akkor 52v 26-30ah 70A akksival a kesobbiekben akar erosebb motort is vehetek, de legalabbis az 1500as motort maximalisan ki tudom hasznalni?! azaz semmi szuk keresztmetszet nem maradna ilyen setuppal.

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#756) big-J válasza Akasztott (#755) üzenetére


big-J
őstag

Igy van, a 27.5-re valtast viszont nem javaslom, altalaban pont kissebbre szoktak valtani hub motornal. Nagyobb kerekkel nagyobb az erokar a vazon es nagyobb a stressz is. A torque armoknak majd nezz utana, ilyen amugy is jo otlet, meg a 1000w-os melle is jo lett volna.

(#757) Akasztott válasza big-J (#756) üzenetére


Akasztott
csendes tag

azaz? kellene egy tehermentesito elemet is gyartatnom, ami eloszlatja a lanc es tamvillak kozott a nyomatekot?

nezegettem a kepeket, de nem tudom, hogy erre a cserelheto papucsos vazra mit lehetne alkotni.

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#758) big-J válasza Akasztott (#757) üzenetére


big-J
őstag

Szerintem tudsz venni ra, legtobben csak vesznek. Mutass egy kepet a befogatorol.

Az agymotor a kerekbefogato resre fejt ki csavaro erot, ezt kell elosztani a torque armmal a kerekbefogatot tarto csovekre.

Vannak univerzalisak, szinte barmely biciklihez jok, ebbol kell egy mindket oldalra.

Pl:
[link]

[ Szerkesztve ]

(#759) Akasztott válasza big-J (#758) üzenetére


Akasztott
csendes tag

[kép]

[kép]

nem szivesen raknek ra olyat, amit mutattal. annal profibb tehermentesitot csinaltatnek. vannak cnc-s ismeroseim.

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#760) big-J válasza Akasztott (#759) üzenetére


big-J
őstag

En addigra is vennek valamit, ha kozben hasznalni is akarod. Amugy nem a vasgyurun keresztul meg az ero, az az ellenkezo oldalrol jon. Nem hulye aki kitalalta azt sem.
De egy csomo helyrol lehet venni csomo felet.

[ Szerkesztve ]

(#761) Akasztott válasza big-J (#760) üzenetére


Akasztott
csendes tag

"Igy mar 48Vx40A=1920W helyett, egy kis butykolessel 52Vx50A=2600W utne markodat. Haladunk, haladunk. :D

ezt nem egeszen ertem.
adott egy 1500w motor, mondjuk 70nm nyomatekkal.

ha ezt tuningolnam, akkor a nyomatek is no, vagy mi elonyom szarmazik ebbol a sok wattbol?

egyebkent anno egy srac ajanlotta nekem, hogy vegyem meg az mxus motorjat. 3000w, viszont csak elso kerekbe lenne jo. es o 20AH akksit csinalt volna nekem hozza (a kb 100km tavra) egy ilyen motor mar total felesleges lenne? most csak a kivancsisag miatt kerdezem. igy is 500w-rol indultam. es 1500-nal alltam meg, javaslatodra :)

leaf bacsinak meg nem irtam, de az upp-vel lassan a gyartas fazishoz erunk, ha megirjak, hogy mennyit fizessek. (48 vagy 52v lesz, attol fuggoen, hogy mit valaszolnak majd leaf-ek. es 70A, 30AH akksim lesz. xt90s csatlakozoval kertem upp-tol, bar erre meg nem valaszoltak, hogy van e nekik)

[ Szerkesztve ]

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#762) Akasztott


Akasztott
csendes tag

tovabba a masik kerdes, amire szeretnek valaszt kapni: a motorfek altali akku toltes karositja az akkut?

es magat a rendszert, hogyha surun valtogatom a rasegites vagy epp a visszatoltes fokozatat?

ennek a visszatoltesnek van jelentosege, hogy 5-6A-rel toltheto akkut kerek?

csak szeretnek elsore egy hosszutavon mukodo rendszert osszerakni, elvegre nem fel havi fizetesem fektetem bele. azert kerdezek ennyit :)

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#763) big-J válasza Akasztott (#761) üzenetére


big-J
őstag

Van nekik xt90s, fontos a vegen, hogy s legyen, nem sima xt90. Amugy UPP-nel toltot is lehet nagyobbat kerni, ugyanugy 20 dodo extra kb. Ha egeszen lemerited a tiedet, 2-3A-s toltovel amikortol hazajosz reggelig pont feltudja tolteni.

Ha nincs teleszkop elol meg nem terepezel, akkor nem annyira szamit elol vagy hatul van a motor. Igen, felesleges lenne, meg 3kg nehezebb lenne. Persze ha jo aron adja mindennek van ertelme.

A regenerativ fekezes, az inkabb arra jo, hogy megkimeld a fektarcsakat, sok energiat nem szed vissza. Persze van ahol allithato, de siman be tudja blokkolni a kerekedet ha olyanra allitod. Bicikli viszonylatban csak par % amit vissza tudsz termelni. Ha a leafesek egyutt aruljak a rendszert, neked semmi dolgod azzal kapcsolatban, csak osszeszereled. Elvileg az akksi felol nem szabadna akadalya lennie, hogy mennyivel lehet visszatolteni, ha esszel van csinalva.

Nagyon lesarkitva: Extra fesz = nagyobb max sebesseg, extra amper= nagyobb nyomatek. Igy igen, siman tul lehet lepni a gyarilag megadott adatokat, mindket iranyban.

[ Szerkesztve ]

(#764) Akasztott válasza big-J (#763) üzenetére


Akasztott
csendes tag

"Thanks for your link,
It needn't 70A bms if you fit for 48V 1500W motor.
48v 30AH 50A bms from 3500mah cell is ok
And 52v 30ah 40bms from 3500mah cell is ok."

upp-tol ezt a valaszt kaptam. csinaltassam?

leafnek kesobb irok, hogy hasznalhatom e hosszutavon is 52v-al, lesz e ra garancia?!

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#765) big-J válasza Akasztott (#764) üzenetére


big-J
őstag

Nem azt irtak hogy nem lehet, hanem azt hogy szerintuk nem muszaj.

52v 50a jo lesz, amugy meg nem muszaj 3500 cellakbol epuljon, az ossz AH legyen meg.

2900 (pf) cellakbol kevesebb penzbol megvan lehet, mint 3500-asokbol, attol fuggoen, hogy f1l vagy valami ertelmesebbol valasztanak 3500-ast.

Csak ird le hogy mit akarsz es epitik.

[ Szerkesztve ]

(#766) Akasztott


Akasztott
csendes tag

pusztan a helyigeny miatt szeretnem 3500-as cellakbol eppittetni. minek foglaljon nagyobb helyet (plusz tobb suly), ha kisebb helyen is elfer :)

de gondolvan a kesobbiekre, egy esetleges motorujitasnal (masik bringara vagy projekthez) a 70A akksival bem lehetnenek gondok. vagy nyugodjak le, eleg lesz ez az akksi a kesobbiekben is?

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#767) Akasztott


Akasztott
csendes tag

"We recommend 48V 1000W or 48V 1500W front or rear hub motor kits works with your 52v battery."
leaf bacsi valasza. kerjem 70A-rel vagy eleg lesz az 50? veszteni nem vesztek, ha az erosebbet kerem.

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#768) big-J válasza Akasztott (#766) üzenetére


big-J
őstag

A te bicikliden boven van hely, meg mivel cargobike, a suly sem annyira fontos. 1-2 kg-rol beszelunk.

En 10A 2900-asokbol csinaltattam, mert olcsobb, mint 10A 3500-asokbol osszehozni ugyanazt a kapacitast, es a olcso 5A 3500-asok pedig nem adnak eleg kakaot.

Lehet azert akadekoskodnak, mert F1L cellakbol akarjak osszerakni. 4.8A-t tud hivatalosan maximum. Szoval 8x4.8A= 38.4A. Ezek szar cellak, mar 3A-nal melegednek, nekem van egy pakkom veluk, zseblampaba valok.

Konnyu, nagy kapacitas, nagy terhelhetoseg, nem atomdraga. Valassz harmat a negybol.

Ha kocka alaku ez az akksi, egy nem haromszogben kered, keptelenseg lesz mas biciklihez adoptalni. Igy felesleges 70A-ra menni. Ezert irtam, inkabb valaszd a haromszog megoldast. Oda is ugyanugy lehet dobozt fabrikalni, en is azt teszem.

[ Szerkesztve ]

(#769) big-J


big-J
őstag

A BMS egy dolog, a cellak is jok kell legyenek. $1000 alatt meg nem fognak neked eredeti 3500mah 10A cellakbol 1.6kwh-t osszehozni. Vagy 3500 5A-t fognak tenni, vagy teszed amit en es (ugyanakkora pakkra) 2900 10A PF-cellat veszel. Ilyen egyszeru.

Nekem most jott meg eppen az UPP-tol. 8.9kg, 72v 23.2Ah, 20S8P 2900PF 70A BMS 5A tolto. Sajna nem xt90s, hanem sima xt90. Jo nagyot durran meg kormol ha osszedugom, forrasztok ra S-eset, az teljesen nema.
A tolto oriasi. ~500W, de harmad akkora, mint maga az akksi. Igen jo minosegunek tunik.

Az akksival a bicikli pedig 5.4KW (~7.2 LE) max teljesitmeny, ~100 Kp/h sebesseg, 100km(okosan) hatotav.

Azert lenne hely nagyobbnak, 160 helyett kb 200 cella, de azt majd ha uzemmbiztos a bicikli, esetleg a kovetkezore lesz 21700-as formatumu 4000-4800mah-s cellakbol. ;]

[ Szerkesztve ]

(#770) ERDÉSZ


ERDÉSZ
újonc

Szerbusztok.
Első botladozásom a villanyosok világában :)
Kaptam egy kifogástalan állapotú merida 500 pedelec gépsárkányt 4 sebességű váltóst.

https://richlew.wordpress.com/total-ev-merida-pc-500-pedelec-electro-magnetic-powered-bicycle/

Motor:
Gearing: 240W continuous (390W peak) motor drives
Töltő:
INPUT-115/230vac 60/50Hz 3/1.5A
OUTPUT-24 VDC/2.3A
Akku:
2 x 12V 9.0Ah( TLA1290 12V 9.0Ah sealed lead acid battery )
Length 151 x Width 65 x Height 94mm
-----------------------------------------
Mivel a motor elbírna egy combossabb akupakkot is ( 24v-ost sealed lead acid battery ) mekkora és milyen akkupakkot bírna el büntetlenül a rendszer?
Jelenleg a motor 240W continuous (390W peak)

Esetleg érdemessebb lenne 36v-osra átszerelni?
Nem a végsebesség számít inkább az erő.Pecázós pedelec lenne földes úttal.(4 sebességű váltós)
Ebben kérnék segítséget.Előre is köszönöm.

(#771) big-J válasza ERDÉSZ (#770) üzenetére


big-J
őstag

A max feszultseg, az esszeruseg hatarain belul (~eredeti 2x szorosa), nem a motoron, hanem a motorvezerlon mulik. Ha tul sok, akkor az ertelmesebb darab csak letilt, a rosszabik megsul. Ket dolgot lenne jo tenned, szetkapod a motorvezerlot es megnezed a kondik milyen voltra vannak hitelesitve, illetve bakra helyezed vagy felforditod a biciklit hogy a kereke a levegoben legyen, es szerzel egy barmilyen 6 vagy 12V-os akksit(auto is jo) es ossze kotozod oket sorban. (Fennebb linkeltem rola kepet.) Aztan a pedalt megporgetve vagy gazkart lenyomva kiprobalod megy-e.

Azert 1.5x volt kulonbseg eroben is eszreveheto lesz. Ha ampert akarunk novelni majd a motorvezerlon belul a sontot kell megkeresned. Ez igy fog kinezni. Ezt birnia kell az akksiknak is, ha terheles alatt nagy a felszultseg eses akkor parba kell tenni tobb darabot.

[ Szerkesztve ]

(#772) ERDÉSZ válasza big-J (#771) üzenetére


ERDÉSZ
újonc

Szerbusz.
köszönöm a gyors segítséget.
A bicaj még németben van.Csak a jövő hét végén foghatató a reményeim szerint.
Akkor konkrét dolgokat tudok kérdezni,mondani.
Próbálok műszakilag felkészülni rá.
Köszönöm addig is neked a segítséget.

(#773) Akasztott


Akasztott
csendes tag

51.8V 34AH E-bike Triangle lithium battery 52V 34Ah Use for LG Cell li-ion battery pack for with Bag and Charger Free shippin
http://s.aliexpress.com/EzUN3ABJ?fromSns=Copy to Clipboard

errol mi a szakvelemeny? specifikacio alapjan jonak tunik, elado ertekelese is jo, es vam/afamentesen kuldik.

kezdem unni upp-eket, hogy nem kepesek leirni a 3 valaszthato marka kozul, hogy mik a konkret tipusok. de irtam meg 2 eladonak, ok is ugyan ezt jatszak el: lg, sanyo es samsung vagy AA china high brand kozul valaszthatok :)

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#774) Akasztott válasza Akasztott (#773) üzenetére


Akasztott
csendes tag

bar nekik csak sima xt90 csatlakozojuk van. de ezt max itthon kicsereltetem valakivel, ha amugy ajanlott ez az akksi.

itthon hol tudom megvizsgaltatni a komplett akkit, hogy minden oke e vele?

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#775) big-J válasza Akasztott (#773) üzenetére


big-J
őstag

LG 3400 = F1L. Mondjuk ha mar 10 van parhuzamusan, akkor nem akkora gond, a baj az, hogy semmilyen info nincs ezekrol az eladokrol a neten, es amit en beszeltem alis gyartokkal (az osszesnek irtam mar) az derult ki, hogy eloszeretettel valasztanak olyan anyagokat, amik duplan annyira melegednek, hogy fillereken sporoljanak. Ha nagyon megtetszik egy pakk, en inkabb irnak az upp-nek, hogy ok mennyiert gyartanak le, a minoseg valoszinuleg jobb lenne.

[link]

Ha meg akarod tudni, hogy egy eladonak milyen cellai vannak, nezegesd meg mit arul es azokba mik vannak. Aztan azokat a cellakat kell nev szerint kerni, amikor megtervezted a rendszert es eldontotted ahhoz melyik cella lesz a legjobb. Isten ments, hogy ok tervezzek meg a rendszerem, vagy barmibe is beleszoljanak.

A kemeny muanyag tokosokat siman szet lehet csavarozni, ezeket a kek meretre keszult vekony falukat bonyolultabb, de meg lehet csinalni, csak ha kart teszel a csomagolason lehet szetszedni, ugyhogy ha vissza tudod csinalni, csak akkor erdemes.

Magamon kivul itthon en senkire nem biznek ilyet cangooify-on kivul, de o sem foglalkozik ilyesmivel uzletszeruen. Tapasztalat, hogy 1-2 kiveteltol eltekintve ilyen kerdesekbe mindig az a valasz, hogy ha valamit jol meg akarsz csinalni, neked kell.

[ Szerkesztve ]

(#776) Akasztott válasza big-J (#775) üzenetére


Akasztott
csendes tag

uram, legmelyebb tisztelettel, de szerinted mennyire ertek ehhez? aranykeretbe kene foglalni a szavaid, annyit segitettel mar eddig.

de akkor ez nem ugy megy, hogy megmondom hany volt
hany amperora stb tudjon az akksi, es legyartjak a szorgos kezek?

upp-vel ott megakadt a beszelgetes, hogy kerdeztem melyik markabol milyen tipusu cella valaszthato.
en kurvara nem tudnam megtervezni, ha meg ezt is nekem kell.

es magat a kapacitast le tudom ellenorizni, hogy meg van e?

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#777) Akasztott


Akasztott
csendes tag

meg kivancsisagbol megkerdeznem, hogy egy 60v-os akksival mit tudna ez a motor (leaf 1500w)?
ez a max, amit meg ad a gyarto, hogy meg hasznalhato volt tartomany.

[ Szerkesztve ]

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#778) big-J válasza Akasztott (#777) üzenetére


big-J
őstag

58.8v egy 52v pakk tele toltve. Ez tehat a valasz.

Ez konkretan igy irtam le nekik mit akarok:

72v 23.2Ah, 20S8P Panasonic 2900PF, 70A BMS, 5-6A charger

Erre ok azt irtak, nincs raktaron 70A bms, ugyhogy varni kell par napot, irtam, ok, kuldtem a kepet a lehetseges maximalis meretekkel. Visszakuldtek egy rajzot a konkret akksi meretrol(kissebb), mondtam, jo. 10 munkanap mulva itt az akksi. Amikor dontottel, annyira, hogy igy egy sorban le tudd irni, mi kell, akkot kell irni nekik.

[ Szerkesztve ]

(#779) Akasztott válasza big-J (#778) üzenetére


Akasztott
csendes tag

nem tudom mi lenne a "20s8p" megfeleloje nalam. na hetvegen mericskelek.
koszonom koszonom!!!

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#780) big-J válasza Akasztott (#779) üzenetére


big-J
őstag

20s = 20 cella sorosan, 8p = 8 cella parhuzamosan. Igy jon ki 160 cella. De a 72 voltbol is kiderul, hogy 20s ha 18650-rol van szo, mert 3.6v*20=72v, mert az li ion 18650-nek nevleges feszultsege 3.6(uresen 3.0, tele 4.2, igy pont fele a nevleges).

A parhuzamos cellak szama pedig a teljes Ah-t adja meg, 8*2.9=23.2Ah. 2900mAh cellak miatt a 2.9.

En telefonos szogmero appot hasznaltam, siman jo, tobb fele iranybol ellenorizni kell amit mertel.

[ Szerkesztve ]

(#781) Akasztott


Akasztott
csendes tag

ami meg nem tiszta, hogy milyen csatlakozoval van szerelve a leaf motorja? gondolom az xt90s az akku es a tolto kapcsolatat adja. az akku motor kapcsolat az szabvany, azt nem kell specialisan kerni, hogy x tipusu legyen?

xt90 (s nelkuli) nagy hatrany? vagy ezt itthon ki tudom csereltetni valakivel, ha veszek hozza s verzioju csatlakozot?

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#782) Akasztott válasza Akasztott (#781) üzenetére


Akasztott
csendes tag

huha, ez jo nagy baromsagra sikeredett...

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#783) big-J válasza Akasztott (#781) üzenetére


big-J
őstag

En azt mondanam, nagy hatrany. 1 darab osszedugas eredmenye:

A femet ha megnezed azon az oldalon a hegye sem csillog ugy, az is deformalodott kicsit, mintha reszelovel par masodpercig reszeltek volna. Belul arnyek van de az rendben van mert a szikra nem ott tortenik. Masoktol hallottam, hogy ok rendszeresen cserelik oket... Nekem nincs ilyen bajom a S valtozattal.
Csak az akksi feloli oldalon van xt90s, tehat az anya oldalon. Az apa oldalon xt90 is van csak, mert a szikracsillapitas resze az anya oldalon van implementalva. Szoval leafesektol xt90, akksisoktol xt90s-t kell kerned. Ami a kepen van az anya feloli xt90, ezt kell elkerulni.

Nem tudom, hogy a vezerlore tesznek-e keresre mas csatlakozot. Ami a kepeken van leafnel, csak ket zsinor, azt amugy is cserelned kellene.

[ Szerkesztve ]

(#784) ERDÉSZ


ERDÉSZ
újonc

Szerbusztok.

Ez hazánkban legális ?

[link]

(#785) Akasztott válasza Runner_fxr (#752) üzenetére


Akasztott
csendes tag

huha, efelett atsiklottam.
de gondolom olvastad a tobbi hozzaszolast es tudod a valaszt :)

teherbringa, nem valo terepre, de megjartam vele a rám szakadekot is, hol tolva, hol tekerve :)))

[ Szerkesztve ]

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#786) Akasztott


Akasztott
csendes tag

a PAS-t lehet valahogy tuningolni, hogy minel direktebb, minel jobban osszhangban legyen a labam a motorral?
gondoltam arra is, hogy a kerekagyra kene tenni a pas-t, csak akkor folyton ki-be-2esbe kene kapcsolnom a rasegitest...gondolom ez nem tesz jot a vezerlesnek. plusz ha egyszer nem figyelek es emiatt gurulok a kocsi/kamion/repulo ele..
ha a 12 magnest bovitem mondjuk 20db-ra, ugy direktebb lehet az erzekeles?
illetve a motor leallitas...hidraulikus fekek vannak a kargon (slx fek/zee fekkar)
ennel van jobb megoldas?
http://s.aliexpress.com/VnMRvimY

bionx-nel lattam, hogy magaba a fekcsobe van betoldva az erzekelo, es az olajnyomas valtozasra reagal.
ilyesmi megoldas is elerheto? gugli bacsit is faggatom, de nem tudom mi lenne kompatibilis a leaf-fel?!

es meg egy kerdes..egy jol megepitett akkupakk, ha vigyazva van ra, hany evet szolgalhat ki? es mennyire lutri alirol akkut venni? (upp-ek a sarkany unnep utan tesznek ajanlatot, de van meg egy ketto 98% ertekelesu elado..)
itthon 250-270 ezer ft lenne tesla akkukbol a 48v30ah pakk.

upsz. kijelzo nelkul is hasznalhato a motor? nyilvan az elejen be kell allitani a kerek atmerot, vegsebesseget, de onnantol szukseges meg a kijelzo?

[ Szerkesztve ]

csak kiprobalt convoy m1 x8 / convoy s2+ xpl hi x8 / zanflare b3 6500k / kaidomain bl70s 6500k eladó.

(#787) big-J válasza Akasztott (#786) üzenetére


big-J
őstag

Fekerzekelot ennyibol meg lehet oldani. Magnest fel a karra, erzekelot fel a testre.

Az, hogy a pas milyen gyorsan valaszol, programozastol es a magnesek szamatol fugg. A gyors es a rovid valaszt is meg lehet szokni es mindkettonek van elonye hatranya. Nem szokott problema lenni.

Kijelzo nelkuli mukodes teljesen gyarto specifikus dolog.

[ Szerkesztve ]

(#788) Runner_fxr válasza big-J (#769) üzenetére


Runner_fxr
Ármester

Arra azért kíváncsi lennék, hogy ez a váz meddig fogja bírni a teljesítményt, meg a terepezést. Nem tűnik valami masszív darabnak, főleg a forgáspontok.

(#789) big-J válasza Runner_fxr (#788) üzenetére


big-J
őstag

Igencsak massziv darab. Negyszer nehezebb, mint a 2010 scott biciklim vaza. Azert tunik kevesbe masszivnak a kepek alajan (en is feltem tole), mert a szemnek megszokott biciklis carbon es aluminium csovek az anyag sajatossagaibol kifolyolag nagy atmerovel es vekony falakkal keszulnek, igy maradnak erosek, de konnyuek. Ebbol a megoldasbol nem minden anyag profital egyenlo mertekben, ez pedig vastag falu acelbol keszult, igy kissebb lehet az atmero. Gazadasra kevesebb a vaz flex 5kw alatt, mint a scotton 1kw(bbs02) alatt.

A forgaspontok betetjei egyszeruen cserelhetoek, szerencsere mas vevo mar dokumentalta, hogyan lehet upgrade-elni oket. Az ules mogotti forgaspontra meg egy tengelyt is be lehet fuzni, az elotte levok mintajara.

En uton(90%), folduton(10%), meg nemi bohockodasra hasznalom, igy nem kell erosebbnek lennie, mint egy hasonlo teljesitmenyu robogo, azok pedig jo nagy ocskasagok tudnak lenni. Nyilvan 5kw alatt terepezni egy masik dolog, de ezt meghagyom masoknak, akik raernek folyton potalkatreszekre varni. :D

[ Szerkesztve ]

(#790) big-J


big-J
őstag

Ilyen csovekre kell gondolni, ha komikusan vastag acelra gondolsz, nehezek, de erosek. De biciklis szemmel, valoban vekonyak.


[ Szerkesztve ]

(#791) lilp


lilp
tag

Megrendeltem az 1500-os leaf motort. Vegul a 35mph kertem, neha meghajtanam...

Akkupakkot itthon kivel erdemes gyartatni, tudnatok "tippet" adni?

Upp tulzottan nem tori ossze magat a valaszadasra...

(#792) big-J válasza lilp (#791) üzenetére


big-J
őstag

Ha nem irnak vissza irjal megint, egy rovidebb, lenyegretorobb uzivel.

Amugy az a nemet hely lehet jo volt, aztan kitudja. UPP-ra sem mondom, hogy 10/10 minoseget gyart. En sem tudok nagyon jot, olcson. Amit legtobben hasznalnak azok amerikaiak, azok meg nem jatszanak itt. A kovetkezo akksim szerintem en fogom ossze rakni, legalabb tudni fogom, mi van benne. Amugy a masodik magad altal osszerakott akksinal visszajon az osszerakashoz szukseges eszkozok ara.

(#793) Runner_fxr válasza big-J (#789) üzenetére


Runner_fxr
Ármester

Egyrészt az acél nem egy jó alapanyag egy modern mtb vázhoz, pláne nem vastag fallal, hogy dög nehéz legyen. Nehézkessé válik az irányítás, nagyon rugalmas. A forgáspontokról üvölt, hogy elavult konstrukció, a láncvilla olyan hosszú mint a zsiráf nyaka. Bohóckodni okés lehet, aszfalton, kb mint a cruiser kategória, de terepen, kicsit technikásabb szakaszon ez a bringa 2 perc alatt elvérzik. Persze én más szemmel nézem, én montizok, nekem fontos, hogy terepen ugyan olyan jól viselkedjen a bringa mint a hagyományos hajtásúak. De ez a váz valami rettenet. Nem bántásból írom, pusztán szakmai vélemény.

Itt a középmotornak kb semmi értelme, mert ugye a középmotor előnye a jó súly elosztás, de ez a bringa olyan hosszú, hogy ennek semmi előnyét nem fogod élvezni. Jobban jártál volna, ha veszel valami régi, de minőségi alu DH vázat, és valami bivaly agymotoros szettel megépíted.

[ Szerkesztve ]

(#794) big-J válasza Runner_fxr (#793) üzenetére


big-J
őstag

En is ertem, hogy egy harley vazzal nehezen fogsz dirt bike palyan menni, leirtam mar nehanyszor, hogy nem arra hasznalom. :) De forditva is ugy van.

Lancvilla isteni, hogy akkora, mert befert a kontroller, nincs chain stretch, es nehezebben egykerekezik. Biztos lattad a gyorsulas motorokat, hogy meg vannak nyujtva hatrafele. 45 kmh a vege a leglassabb sebessegben, es zebran megindulni igyis egykerekezni akar. Rovidebb lancvillaval mi lenne? Meg rosszab. Amire ki van talalva, arra igen jo. Nyilvan amire nincs kitalalva, arra nem jo, de ezzel minden ugy van.

[ Szerkesztve ]

(#795) big-J válasza Runner_fxr (#793) üzenetére


big-J
őstag

A kovetkezo bico lesz agymotoros, de mar volt hasznalt donorom, nem tudom, megint azt szeretnek-e. Mindenki imadja aki megy egy kort ezekkel, az a baj a hasznalt cuccokkal, hogy mindegyik egyedi projekt. Ahany bicikli annyi kulonfele baj es megoldas. Ha valaki azt mondja, kell neki egy ilyen, mit mondasz? Keressunk valamit hasznaltan? Ha uj cuccot veszel, az reprodukalhato. Elore tudod mennyibe kerul es mi kell bele. Megrendeled, osszerakod, odaadod.

Ez a DH-vazas dolog pedig olyan, hogy 1-2kw-nal meg oke, de se hely nincs rajta akksinak, se erot nem biznek ra, annyit, sem geometriaja nincs hozza.

[ Szerkesztve ]

(#796) Runner_fxr válasza big-J (#794) üzenetére


Runner_fxr
Ármester

Rövidebb láncvillával fordulékony lesz a bringa. Persze ha csak egyenesen akarsz vele menni, gyorsulgatni, akkor végül is érthető a koncepció. Számomra kissé értelmezhetetlen, de nyilván nem vagyunk egyformák. :) Ha már ilyen elvetemült gépet akarnék, akkor a Stealth bomber irányba mennék el. Egyébként azt sem értem, hogy minek a hátsó teló ha nem terepen használod? Csak nehezíti és plusz rugalmasságot ad a váznak.

Egy profi DH vázzal 80km/h-val veretnek le a hegyről, meg 20 métereket repkednek vele, nincs geometriája a teljesítményhez? :)

[ Szerkesztve ]

(#797) big-J válasza Runner_fxr (#796) üzenetére


big-J
őstag

Igen, a kovetkezo lesz majd stealth bomber vaz, meg meregetem, mik vannak, ez a leaf motor olcso meg tud hozni 3kw(80kph)-ot, az eleg is. Ezek elektromos segedmotorkerekparok, nem mtb-k mar, nem annak szanom oket.

A 170mm elol hatul a katyuk es utgyurodesek ellen vannak, meg ha esetleg leszoritanak az utrol. Errefele vannak olyan utak, hogy az autos megy kozepen, ketoldalt meg mar szethullott, en meg csak godrokbe megyek oldalt amig kikerul, gyakorlatilag folduton. Na, ilyen telokkal, nem borulsz fel ha varatlan esemeny jon, csak erosen kell kapaszkodni. :D

A regi DH vazak, amiket hasznaltan arulnak, tobbnyire pici a haromszoguk, nincs hova nagy akksit rakni, nekem a dolphin pakk mar nagyon kicsi, es sok helyre meg az sem fer. Ezt (is) ertem geometria alatt. A modern DH-knak, mar lenne hely rajtuk, de nincs sok ertelme megfizetni, ha ugyis szetkaszabolod oket.

[ Szerkesztve ]

(#798) Runner_fxr válasza big-J (#797) üzenetére


Runner_fxr
Ármester

Az a baj, hogy láthatólag nincs komolyabb kerékpáros tapasztalatod, ezért beszélgetünk el egymás mellett. :) Az elektromos részt nagyon kened vágod, sokkal jobban mint én, ez előtt le a kalappal, de a kerékpár építésben még van mit tanulni. :)

(#799) big-J válasza Runner_fxr (#798) üzenetére


big-J
őstag

Ja, itt sajnos nincsenek hegyek, de meg dombok sem, ugyhogy mtb-nek sok ertelme nincs, csak elektromos motorozni lehet, ez jutott, pedig szeretnek. ;) Szerintem egesz jo gepeket epitek, arra, amire szanom. :D

[ Szerkesztve ]

(#800) Runner_fxr válasza big-J (#799) üzenetére


Runner_fxr
Ármester

Biztos, hogy buli lehet, meg brutális ereje van. De mit érsz a teljesítménnyel ha nem tartod kontroll alatt? Ehhez fontos, hogy jól irányítható legyen a bringa. Azért ez nem egy életbiztosítás, hogy 100-al tud menni a bringa, de ha hirtelen ki kell kerülni valamit akkor gondba van. Én erre gondolok elsősorban.

És még egy észrevétel, ezek a fékek közel sem ekkora teljesítményre és ekkora súlyra lettek tervezve, a minimum lenne egy felső kategóriás, 4 dugattyús rendszer. A deore fék még a szabvány 250W-os bosch pedelec montimon is elvérzett. Ide Saint vagy Zee kéne, ice tech betétekkel és tárcsákkal. vagy egy Hope szett.

[ Szerkesztve ]

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.