Hirdetés

2024. június 2., vasárnap

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#551) #72042496 válasza amargo (#550) üzenetére


#72042496
törölt tag

Abszolút pozitívak. Kapott ez mindent, nagyon hosszan is mentem benne, de - a beázás miatti vizihullalábat leszámítva - se hólyag, se kidörzsölődés, semmi. Másnap is fel mertem volna venni. Az elején mintha nagyollottam volna, de miután betört, ill. az utolsó lyukat is befűztem, azt gondolom, ez a méret kellett. (Az utcai cipőim 42-esek, ez 44-es.)

Azt sajnálom, hogy az oldala kiszakadt, de ez másik cipővel is előfordult már: széles a lábam, és ennek sajnos nem gumírozott a széle, mint pl. a Gel-3030-nak. Csak túrázom benne.

[ Szerkesztve ]

(#552) kraftxld


kraftxld
nagyúr

Tegnap végre voltunk családilag is kicsit túrázni, szoktatni kell az ifjúságot.
Nem sokat mentünk, úgy 13km-t, de az is közrejátszott, hogy délben indult a hajó, egykor kezdtünk gyalogolni és volt velünk egy 10 hónapos kezdő is! :)
[link]

| MCSE+M/S, MCITP, VCP6.5-DCV - ''Life can be hard, but Scooter is harder :)'

(#553) Nimrod


Nimrod
addikt

TOJÁS is letudva, igaz csak 20-as távon.

Picit aljas volt, különösen a vége. Én még tudtam menni a sárban, imádom, de párom és a túratársam szenvedtek.
Én viszont kezdem unni a terepet, mert ahogy nézem idén már a hatodik túrám volt ez a Budai-hegységben, ráadásul Budapest Kupában idén ezek is vannak túlsúlyban. Korábbiakat nem néztem, lehet ez is a normális, nekem ez meg első teljesítés lesz. Már fele megvan a 10-ből. :)
25 nem lesz meg és nem is fogok rá hajtani. Család prioritást élvez, annyit meg nem ér meg, hogy kupa helyett serleget kapjak. :B

Ez a hétvége egyébként eléggé gyér volt teljesítménytúrák szempontjából. Szinte nem is volt más lehetőség TTT szerint. Ami még nekem furcsa volt, hogy bár rövid távot csináltam és azért viszonylag korán is mentünk, mégis alig voltak családosok meg gyerekek, ellentétben az idei korábbi túrákkal tapasztaltaknál. :F

(#554) hoffman_


hoffman_
nagyúr

sziasztok!

egy ismerősöm tervez jövőre egy el camino túrát, és ehhez keres egy hű társat a kisasszony. tudnátok ajánlani megbízható bakancsot? márkából ahogy én tudom a columbia, salomon, garmont jók, de amúgy tök vagyok hozzá. tuti tipp? árban olyan ~25k a felső határ.

előre is köszi! :)

[ Szerkesztve ]

"The time you enjoy wasting is not wasted time."

(#555) amargo válasza #72042496 (#551) üzenetére


amargo
addikt

Köszönöm! Meglesem majd boltban :)

“The workdays are long and the weekend is short? Make a turn! Bike every day, bike to work too!”

(#556) hoffman_ válasza hoffman_ (#554) üzenetére


hoffman_
nagyúr

senkinek semmi ötlet? :(

"The time you enjoy wasting is not wasted time."

(#557) #72042496 válasza hoffman_ (#556) üzenetére


#72042496
törölt tag

Ami engem illet, sajnos nem tudok segíteni, mert nem értek hozzá.

(#558) hoffman_ válasza #72042496 (#557) üzenetére


hoffman_
nagyúr

segáz, nem számonkérés volt :) csak bíztam benne, hogy itt hátha lesz rutinos bakancstudós :)

"The time you enjoy wasting is not wasted time."

(#559) #72042496 válasza hoffman_ (#558) üzenetére


#72042496
törölt tag

Csak lesz. :)

Facebookon egyébként létezik egy olyan csoport, hogy "Teljesítménytúra". Ha fenn vagy, akkor érdemes becsatlakozni és rákérdezni. Vagy az Index - szintén - "Teljesítménytúra" topicjában, ott is sokan megfordulnak.

(#560) hoffman_ válasza #72042496 (#559) üzenetére


hoffman_
nagyúr

köszi a tippet, fácsén sokat lógok sajnos, meglesem gyorsan :)

"The time you enjoy wasting is not wasted time."

(#561) #72042496 válasza hoffman_ (#560) üzenetére


#72042496
törölt tag

Majd lájkolom! :D

(#562) hoffman_: Azaz!

[ Szerkesztve ]

(#562) hoffman_ válasza #72042496 (#561) üzenetére


hoffman_
nagyúr

erre gondolsz? mielőtt másra nyomok :D

"The time you enjoy wasting is not wasted time."

(#563) Nimrod válasza hoffman_ (#562) üzenetére


Nimrod
addikt

Nem is tudtam erről a csoportról, köszi! :)

(#564) hoffman_ válasza Nimrod (#563) üzenetére


hoffman_
nagyúr

Balika911-nek köszönd :)

"The time you enjoy wasting is not wasted time."

(#565) amargo válasza hoffman_ (#554) üzenetére


amargo
addikt

Az a gond, hogy olyan összeget írtál be, hogy ennél csak drágább bakkancsaim voltak/vannak. Persze én is akciózva vettem és ezt is ajánlanám, hogy ilyeneket keressen.
Én hanwag, lowa, asolo - ezt talán már nem -, ezeket ajánlanám.

“The workdays are long and the weekend is short? Make a turn! Bike every day, bike to work too!”

(#566) hoffman_ válasza amargo (#565) üzenetére


hoffman_
nagyúr

igen, azt én is sejtettem, hogy ez karcsú egy jó bakancsért. viszont időközben változott a felállás, mivel a célt tekintve nem bakancs kell inkább, hanem egy jobb cipő, így már talán jobban állunk a keretből. talált 36-ról leárazva egy north face cipellőt, amit utolsó darab, szóval 12k-val meg van olcsósítva, lehet, hogy ez lesz a vége :)

"The time you enjoy wasting is not wasted time."

(#567) szabod


szabod
senior tag

Már csak 6 nap!

Jön még erre valaki? :)

(#568) #72042496 válasza szabod (#567) üzenetére


#72042496
törölt tag

Jaja, szoktak lenni páran. :)
Én megyek.

[ Szerkesztve ]

(#569) szabod válasza #72042496 (#568) üzenetére


szabod
senior tag

Igényesen saras most itt minden, remélem javul valamit szombatra. Én lehet végigrohanom az egészet, mert Ágasvár alján a Csörgő-szurdoknál jó lenne egy kis mintavételezés is a TDK-mhoz :)

(#570) #72042496 válasza szabod (#569) üzenetére


#72042496
törölt tag

Hallottam hírét... tegnap a Bükkben jártunk, az is masszívan saras. Sőt, voltak szakaszok, ahol konkrétan velünk szemben folyt le a hegy. Iszonyúan élveztem. :)

Én is egy gyors Mátrabércet terveztem, de sárban esélyesebb, hogy mezei (vagyis hegyi :) ) gyalogtempó lesz belőle, ahogyan jólesik. Legalább nem pusztulok el a végére.

[ Szerkesztve ]

(#571) SOAD19


SOAD19
addikt

Hali!

Van nekem egy drágább biciklis hátitáskám. Tegnap előtt eltanyáztam bicajozás közben, és sáros lett az eleje. A kérdésem az lenne, hogy merjem-e gépben kimosni? :F

Köszi!

Eladó új Barton tropical óra szíj fekete és fehér színben.

(#572) Nimrod


Nimrod
addikt

Budaörsi Kopárok 20 is letudva, nagyon kellemes kis túra volt. :K

(#573) Nimrod


Nimrod
addikt

Gondolkodom lassan valami komolyabb túrán is, Kinizsi 100, Turul 130 vagy hasonló kaliberű. A legtöbb mostanság egyben 35 km volt, nem annyira okozott gondot (bár a hideg miatt majdnem túlságosan dehidratált lettem, a folyadék bevitelem ugyanis majdnem kevés volt).
Régen volt nagyobb táv is, de annak már több mint tíz éve és utána majdnem egy évtizednyi kihagyás volt. Szóval azt ne is vegyük alapul.
Javaslat? :)

Bár még régen olvastam, hogy 100-asokra nem lehet 20-30-as vagy nagyobb távokkal készülni, de azért mégsem szeretnék úgy nekivágni, hogy már eléggé az elején kiderül az esélytelenség.

(#574) #72042496 válasza Nimrod (#573) üzenetére


#72042496
törölt tag

Árpád Vezér 130-ra gondolhatsz, a Turul az 192 volt. :)
De a 130 km az nagyon nem 100, és állítólag sok benne az aszfalt is.

Szerintem első 100-asnak a Kinizsit célozd meg, de előtte menj rendszeresen, hosszabbakra is. A Gerecse egy ideális főpróba lenne. Én a szintes túrákat is merem ajánlani, könnyű terepen meggyorsít. Hétvégén mindjárt itt a Muzsla, vagy a Hanák Kolos.

Vagy ha pesti vagy, akkor tudsz edzeni a Libegő 11x útvonalán - fölfelé 1,1 km-en emelkedik 262 métert, lefelé pedig lankás, futható. Hétvégén voltam ezen, nagyon megtetszett. Annyira, hogy ma is kinézünk két körre. :) (Remélem, nem lesz belőle gond a Mátrabércen.)

[ Szerkesztve ]

(#575) Nimrod válasza #72042496 (#574) üzenetére


Nimrod
addikt

Most hétvégén inkább a Budaörsi Kopárokat választottuk, túl monoton lett volna a Libegőzés. Egyébként monoton túra volt valamennyire az Óbudai körtúra is nemrég. Körülbelül a fele volt beton és a második fele szerintem nagyon unalmas volt. Ennek ellenére nem volt vele olyan nagy gond.
Ráckevei 40 lesz a következő nagy, erre már mentünk volna, csak akkor elmaradt az időjárás miatt. Én arra számítok, hogy szintén nagyon unalmas lesz (környéken Tököl ölelő, valamint Szigetszentmárton és környéke párszor be lett járva).

Egyébként láttam, hogy régen valóban a Turul 192 körül volt, de idén "csak" 130-as a max táv.

[ Szerkesztve ]

(#576) #72042496 válasza Nimrod (#575) üzenetére


#72042496
törölt tag

Szerintem zseniális volt a Libegő, én régen élveztem "túrát" ennyire! :)

Annyira tetszett, hogy tegnap is kimentünk két körre. Ha nem lenne szombaton Mátrabérc, akkor holnap is nyomnám. Sőt, legszívesebben már ma délután... :B

(#577) -HajTömeg-


-HajTömeg-
őstag

Sziasztok,kis segítség kéne.
Szeretnék egy valamennyire vízhatlan, könnyű túracipőt venni.
Nem túrázásra vagy kirándulásra, egyszerűen munkára, mert sokszor járok saras, koszos helyeken.
Tehát nem patakokat akarok vele átszelni, csupán egy cipő kéne,ami kényelmes, bírja a strapát és nem sajnálom.
Ahogy körbenéztem elég horror áron vesztegetik ezeket, nekem 15 körül kéne.
Szerintetek ez milyen ?

Alias: Júzer error

(#578) #72042496 válasza -HajTömeg- (#577) üzenetére


#72042496
törölt tag

Hiába a kampány, számomra a Tchibo még mindig a kávéval egyenlő. :)

Külsőre egész bizalomgerjesztőnek látszik, bár az a fűző... Cipőnél az a szabály, hogy fel kell próbálni, járkálni benne, és ha kényelmes, nem nyom, nem szorít, akkor meg lehet venni.

A vízhatlanság mennyire fontos? Mert az ilyenek általában kevésbé szellőznek, és nyáron valószínű jó meleg is lesz bennük.

[ Szerkesztve ]

(#579) -HajTömeg- válasza #72042496 (#578) üzenetére


-HajTömeg-
őstag

Hát vízhatlanság olyan közepesen fontos.
Ha befülled tőle a lábam,akkor inkább megvagyok nélküle.
Sajnos azonban most nézem,hogy van vele egy sokkal nagyobb probléma, csak online rendelhető, azaz az üzletekben nem lesz,nem tudom felpróbálni.
Ó bakker :O

[ Szerkesztve ]

Alias: Júzer error

(#580) deicide válasza #72042496 (#576) üzenetére


deicide
veterán

Hát, ha lenne fuvarom, én is ott lennék a Mátrabérc-en, de nem tudom megoldani a logisztikát. Így marad a 60-70km gyaloglás a velencei-tó és Szfvár környékén :)

Live fast - On high - Repentless - Let it ride

(#581) #72042496 válasza -HajTömeg- (#579) üzenetére


#72042496
törölt tag

Ohh, az lutri sajnos. Hervis, Decathlon? Ami boltot én ismerek, ott sajnos drágábbak a cipők. Azért nézz rá pl. ezekre, hátha.

(#580) deicide: Ez a baj vele, korán indul és hát Sirok sem egy metropolisz. Mi is gondolkodtunk a lejutáson, pedig Pestről jóval egyszerűbb. Magánban egy 70-es az nagyon durva! :)

[ Szerkesztve ]

(#582) deicide válasza #72042496 (#581) üzenetére


deicide
veterán

Igen, ez a bajom, mert kocsival is simán elmennék, csak az autó Sirokról nem gurul át magától Szurdokpüspökibe :)

Ebben a hónapban az 500km gyaloglás a cél, egyelőre aszfalton, mert a Velencei hegység, ahol lakom használhatatlan a sok víz miatt. Múlt szombaton volt már egy 72km-em, Írottkő 70-re készülök, azt meg akarom csinálni idén. :B

Live fast - On high - Repentless - Let it ride

(#583) #72042496 válasza deicide (#582) üzenetére


#72042496
törölt tag

Indítanak Szurokpüspöki-Sirok buszt, 18:30-kor és 19:30-kor. Vagy ha ez későn van, akkor Pesten nem mered hagyni? Elég jól leszervezték különbuszokkal az oda-visszautat.

Havi 500 nagyon brutál! Ezek szerint nem csak hétvégén szoktál menni. Jah, most ugrott be, nincs több kérdésem. :D
Én 2006-ban még azt se tudtam, mi az a telejsítménytúra. :)

[ Szerkesztve ]

(#584) szabod válasza deicide (#582) üzenetére


szabod
senior tag

És ha lejössz Gyöngyösre kocsival? A Lidl parkolóból indulnak buszok 6:00-kor Sirokra és este is jönnek vissza Szurdokpüspökiből. Annyi előnye van, hogy habár ugyanannyit buszozol, mégis csak a városban marad a kocsi, és spórolsz a benzinnel is.

(#585) deicide válasza #72042496 (#583) üzenetére


deicide
veterán

;] Egy ideje nyomom már, az első Mátrabércem talán a '95-ös lehetett :Y
Viszont 2008-tól volt 4 év kihagyásom, most erősödtem meg újra, ezért szerintem idén még kihagyom, koncentrálok az októberi Írottkőre.

szabod: Gondolkodtam a Gyöngyösi autóotthagyáson is, de arra jutottam, hogy ahhoz is rettenet korán kellene indulnom Sukoróról :) Majd jövőre ott alszom valahol és akkor nem kell annyira korán kelni.

[ Szerkesztve ]

Live fast - On high - Repentless - Let it ride

(#586) #72042496 válasza deicide (#585) üzenetére


#72042496
törölt tag

Most már nekem is van fogalmam arról, mi kell egy ilyen eredményhez: 9:17-et mentem. A végére alaposan kidöglöttem, túl sokat nem hagytam benne. Helyenként bokáig trutyis volt, meg havas, ez valamennyit lassított, de egy túrán ritkán adódnak ideális körülmények. Viszont viszont kiváló, tavaszi idő volt.

Amúgy jövőre szerintem simán visszaerősödsz.

[ Szerkesztve ]

(#587) Nimrod


Nimrod
addikt

József Attila teljesítménytúra A Város Peremén szintén letudva.
Kellemes kis túra volt, de az ellátmány sajnos nagyon gyér volt és az ellenőrzőpontokkal is volt némi kavarodás. De eddig talán a legolcsóbb túrám volt nevezési díj szempontjából.
Ja és idén először már le is égtem a napon. :D

(#588) deicide válasza #72042496 (#586) üzenetére


deicide
veterán

Grat a teljesítéshez, nagyon szép eredmény! Lélekben ott voltam, testben 73km jutott mára a gyaloglásból.

Nimrod: szintén grat! Hopp, akkor lehet, hogy a fejtetőm nekem is megpirult, nem érzem, hogy kellemetlen lenne, de nem is gondoltam rá, hogy sapka kellene...

[ Szerkesztve ]

Live fast - On high - Repentless - Let it ride

(#589) szabod válasza #72042496 (#586) üzenetére


szabod
senior tag

Hát nálam meg bejött amitől tartottam. A térdemnek nagyon nem tetszett ez a sok emelkedő és lejtő. Ignoráltam egy darabig, de a Muzsláról lefelé menet végképp megadta magát, alig bírtam ránehezedni. Így 30 perccel a szintidő után, de végigmentem, és ez a lényeg.
Egyébként elég durva volt az a sok sár, körölöttünk mindenki panaszkodott, na mondom majd ha meglátjátok a Kékest a sok hóval. "Miért van még hó? :D
Egyébként az is gáz volt, hogy a buszok elég későn értek be, mi 7 felé indultunk el, és épphogy beértünk a kékesi pont zárásáig. Aztán persze siettünk, de a a következő 3 állomáson már pecsétet sem kaptunk, Ágasvárra viszont összeszedtük magunkat és onnan Muzsláig nem is volt gond.

Ha a téderm nem szól közbe simán teljesítettük volna, meg lehet nem ártott volna előtt kicsit edzeni. Sebaj majd jövőre :)

A vak indulókkal találkoztatok? Nem semmi.

(#590) aLávaló


aLávaló
csendes tag

Sziasztok!
Olvasgatni szoktalak titeket. Én is aktívan nyomom a túrákat, idén voltam vagy már 5-6 db.-on.

Egy kis Hanák-Kolos a hétvégéről. Isteni időnk volt, de nem volt egyszerű a túra. 1/2 4-kor kellés 7-kor Sirokra érkezés lelkes barátok indítása a nagy túrára, vissza Gyöngyösre autó le busszal fel Kékesre. Túra lenyomása...Muzslát én is csókoltatom! :) Ötször görcsölt be a lábam felfelé.
Aztán busszal vissza Gyöngyösre, autó felszedése aztán barátoké és haza is értem este 9-re. Uncsi nap volt...

Képeim:
[link]

(#591) Nimrod


Nimrod
addikt

Sikerült a hétvégi duplázás, mai túrát is sikeresen vettem. :K

Melyik mobilos alkalmazás a jobb egyébként? Én Sports Tracker-t használok, cimbora meg Endomondo-t és van némi eltérés a kettő között, tegnap például közel 2 km-nyi. :F

(#592) sanzi89 válasza Nimrod (#591) üzenetére


sanzi89
addikt

Könnyen lehet, hogy a különbség nem a szoftver miatt van, hanem a különböző GPS chippek, antennák, vételi lehetőségnek köszönhető.

Egyébként én egy Nokia E52-ön a Sports Trackert használom.

"Mindent azért kell tudni mert kérdezik, nem azért mert hasznos."

(#593) #72042496 válasza deicide (#588) üzenetére


#72042496
törölt tag

Köszi! Komoly az a 73, tuti nem vinne rá a lélek, hogy csak úgy kimenjek egy ilyen távra. (Btw, nekem is leégett picit a fejem búbja. :) )

(#589) szabod:

Sajnálom. Én azt gondoltam, rendszeresen edzettél; anélkül sajnos esélyes az ilyen. Egyébként a szintes túrákon újabban bottal megyek, egyrészt éppen a térdem miatt, másrészt pedig azért, mert a meredek lejtőkön így _sokkal_ gyorsabb vagyok. A Mátrabércen is rengeteget segített. (A tescóban vettem 4000-ért a kettőt, még nem is drága.)

Mi ott aludtunk Sirokon, s már 6-kor elrajtoltunk, így nem láttuk őket. De a Facebookon keresztül éresültem az eseményekről. Sikerült pár perccel szintidőn belül beérniük, hiheteten!

(#591) Nimrod:

Gratulálok!
Ezen én is voltam, de nem akaródzott korán kelni, szóval tuti elkerültük egymást.

[ Szerkesztve ]

(#594) deicide válasza #72042496 (#593) üzenetére


deicide
veterán

Ma mentem még 35-öt, hogy közelebb legyen az áprilisra magam elé kitűzött 500km gyaloglás (jelenleg 308,8km :DDD ). Jövő héten, ha folytatódik a száraz időjárás, visszamerészkedek a Velencei-hegységbe, talán elmúlik a dagonya...

[ Szerkesztve ]

Live fast - On high - Repentless - Let it ride

(#595) szabod válasza #72042496 (#593) üzenetére


szabod
senior tag

Sebaj, mint mondottam az a lényeg, hogy végigmentem :)
Szaktársamnak se jött össze, pedig ő jóval nagyobb túrázó mint én, neki pár percen múlott csak...

(#596) Nimrod válasza #72042496 (#593) üzenetére


Nimrod
addikt

Fél órával mentél jobb időt nálam, gratula! :R
Volt egy-két hely, ahol nagyon meg lehetett kavarodni (pláne ha a leírást nézted, sárga-piros elágazásnál például), ott buktam némi időt.

deicide: 220 km-nél járok idén 10 teljesítménytúra után. Egyéb túrákkal, kirándulásokkal együtt nem tudom. :)
Egyébként 2011 óta, amióta rendszeresen a teljesítménytúrázást (is) csinálom csak 386 km jött össze, ideit is beleszámítva. Tavaly viszont többet voltam nem teljesítménytúrán is, az sincs ebben benne.

[ Szerkesztve ]

(#597) #72042496 válasza deicide (#594) üzenetére


#72042496
törölt tag

Nem unalmas ennyit menni "csak úgy"? Én tuti bringáznék inkább, vagy bringáznék is. :)
Csak nehogy azt mondd, hogy bringázol is, mert hülyét kapok. :D

(#595) szabod:

Ez a Mátrabérc már csak ilyen. Tolni kell, mert ilyen terepen, ill. a többi túrához képest az a 13 óra nem valami gavalléros.

(#596) Nimrod:

Szerencsére nem tévedtem, el, ami egyébként egy kisebb csoda. Nekem a végén a sárga (alig jelölt) volt bizonytalan, pedig jártam már arra. A mögöttem haladók szerencsére tudták, merre kell menni.

[ Szerkesztve ]

(#598) deicide válasza Nimrod (#596) üzenetére


deicide
veterán

Szép, akkor Te sem aprózod el! :K

Balika911: Néha hosszabb-rövidebb szakaszokra van társaság, de a saját tempómat nem bírják sokan (6.7-7km/h), így nagyrészt egyedül, de nem unalmas, nézelődök. Bringázom is, persze, csak az most háttérbe szorult áprilisra, egyelőre 276km-t tekertem, ami szinte semmi. Ha majd meglesz az 500km gyalog, akkor visszaáll a normál bringa/séta arány. Jobb, ha több fajta terhelést kap a lábam, jobban erősödik.

Egyébként kicsit sok is az edzés erre a hónapra, 60 óránál járok, ami elosztva 4 óra / nap, persze hétvégén a több :)

[ Szerkesztve ]

Live fast - On high - Repentless - Let it ride

(#599) #72042496 válasza deicide (#598) üzenetére


#72042496
törölt tag

Nagyon jól bírod!

A bringával kapcsolatban osztom a véleményed, én is szeretnék majd menni (főleg hétvégi, bringás túrákra), csak még nincs keret a biciklire. (Ami meg otthon van, azzal a szomszéd faluig is kockázatos eltekerni, de onnét még hazatolom, ha történne valami. :) )

Nimrod:

Lassan jöhetnek a hosszabb távok is! ;)

[ Szerkesztve ]

(#600) amargo válasza Nimrod (#591) üzenetére


amargo
addikt

Sports Tracker pl végez javítást az adatokon, az endo nem.
Ezt úgy értsd, hogy hirtelen elmozdulsz 10m és azaz endo-n látszódik az ST pedig megpróbálja szűrni ezeket. De több ilyet is tudnék írni ez csak egy példa volt. Ugyanakkor ott van a hardware bizonytalansága is, ahol számít a jelerősség stb. Kollégám telefonján pl a STracker is mindenféle baromságot csinál - igaz bármilyen készüléket vesz a kezébe az fura dolgokat csinál..

“The workdays are long and the weekend is short? Make a turn! Bike every day, bike to work too!”

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.