Mindig jön: bezzeg ha lettél volna katona! Mondom akkor mi lenne? Én is mesélhetném a sztorikat az asztalnál, hogy miként lett szétlopva a raktár, hogyan mentek a sumákolások és a qrvázás kerítésdróton át? Ezért kell katonának lenni? Mert tiszteletet és magatartást azt nem sikerült akkor sem tanulni, lám itt ülök fél tucat alkoholista migiri rettegő sutyerák között, akik közül 2 már rég nem lenne itt, ha komolyan vennék itthon a családon belüli erőszakot. Innen aztán érdemes osztani az észt. És nyilván én vagyok paraszt, mert ilyeneket ki merek mondani.
Van egy iszonyat intelligens néni, 80-at fogja taposni, pszichológus (volt), beszél fél tucat nyelven, elképesztő jelenség, néha járok oda a laptopokat és egyéb kütyüket átnézegetni. Egyszer előjött ez az idős és tisztelet témakör, mondtam neki, hogy én kicsi korom óta nem értem miért kell azt tisztelni, hogy valaki életben van x év után. Nem úgy van, hogy azt kéne honorálni és elismerni aki tényleg letett valamit az asztalra ezen idő alatt? És ő is röhögött, valóban ez lenne a lényeg. Már komikumba hajló módon hangosan és cifrázva köszöngettem egy bácsink a lépcsőházban ha ott voltam, soha egyszer vissza nem köszönt, emelte meg a kalapját, intett vagy tett bármi mást. Meguntam, kussban elmentem mellette, és akkor az öreg rákezdett, hogy a mai fiatalok blablabla... Ráfordultam: kézcsókolom, ha én látatlanban előre is egy vadidegennek képes vagyok köszönni, akkor nem járna cserébe valami hasonló? Hümmögött, elbotorkált.
A bunkó, paraszt és proli viselkedés nem anyagi háttér, nem generáció és nem kor függvénye. Lehet ekézni bátran azokat, akik még itthon lapátolják a GDP-t, egyszer csak megunja annyi ember végre, hogy beborul a pitsába az egész, aztán majd lehet keresni a bűnbakot.
A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.
