Hirdetés

2024. május 28., kedd

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) MaCS_70


MaCS_70
félisten

Az emberi természet miatt ez nagyjából feloldhatatlan ellentét. Az egyik oldalon a többség meg van győződve arról, hogy neki ingyen jár minden, amit mások a munkájukkal és a befektetésükkel alkottak (reklámblokkolás), a másik oldalról pedig egyre pofátlanabb mértékű és már az alapvető felhasználói élményt is ellehetetlenítő reklámáradat érkezik. (Részben éppen a reklámblokkolások ellensúlyozása jegyében.)

A normális középút lehetősége, azaz az elviselhető módon és mértékben terjesztett reklámok, illetve az olcsón elérhető reklámmentes tartalom, gyakorlatilag elenyészik.

MaCS

Fán nem lehet motorozni, motoron viszont lehet fázni!

(#2) tordaitibi válasza MaCS_70 (#1) üzenetére


tordaitibi
veterán

Megértem a másik oldalt de az utolsó 10 éveben annyira túl van tolva minden médiába hogy átestem a ló túlfelére. Tűzzel-vassal irtom és már szinte betegesen, mániákusan keresem a megoldásokat a teljes száműzésére az életemből.
Ők kezdték, sajnálom, én csak védekezek a saját módszereimmel. És nagyon nagy ívben letojom emiatt a másik felet.

És nem lehetek egyedül ezzel a véleményemmel mert eddig 10-20 akáhány embertársamnak felpakoltam pl. a YT. reklámblokkolót, azóta is áldanak. Másnak is terhes.

Legújabb, ez már vérlázító, a W11 ami egy 100ezres fizetős rendszer, reklámokat tol az orrod alá. Hát congratula, ez már mindennek a teteje.

[ Szerkesztve ]

(#3) Zsolt,72


Zsolt,72
aktív tag

Brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy (…)

Érdemes lenne az említett médiacsoportok tagjainak elgondolkodniuk az ok és okozat összefüggéséről.

https://hardverapro.hu/apro/iphone_15_tok_elado_2/friss.html

(#4) Ribi válasza MaCS_70 (#1) üzenetére


Ribi
nagyúr

Azért itt a reklámblokkolás vs belenyúl a cikkekbe is, eléggé más téma.
Amúgy meg lassan senki sem olvassa a híroldalnak álcázott reklámfelületeket.

(#5) Tapsi válasza tordaitibi (#2) üzenetére


Tapsi
addikt

Legújabb, ez már vérlázító, a W11 ami egy 100ezres fizetős rendszer, reklámokat tol az orrod alá. Hát congratula, ez már mindennek a teteje.

Sajnos a helyzet nem lesz jobb. Ha egy híroldal tényleg minőségi akar lenni, akkor rohadt drága lesz a fenntartása. Ezt fizetős modellel nagyon nehéz megcsinálni. 1-2 szerkesztőségnek sikerül úgy-ahogy. Ha kinyírjuk a reklámokat, akkor azt érjük el, hogy a kínálat drasztikusan lecsökken arra a néhány oldalra, ami fenn tud maradni az előfizetőkből. Illetve nyilván utána fizetned kell majd érte, cserébe nem lesz reklám.

Persze ez nyilván nem így lesz, a reklámblokkolókat már üldözi a YT is, de érdemes azért holisztikusan is látni az összefüggéseket.

A W11-nél is hasonló a helyzet. A 100 ezer forint amúgy nem sok pénz egy szoftverért.

(#6) Grg válasza Tapsi (#5) üzenetére


Grg
tag

A YT-reklámokkal nekem talán nem is lenne bajom, HA, egy 30 perces videóban nem lenne 8-10 reklám, valamint és ez talán még fontosabb lenne, nem kellene az undorító politikai hirdetéseket nézegetnem (tök mindegy melyik oldal reklámja).
A legviccesebb az, hogy volt kb egy hét amíg az általam használt blokkló nem működött, fogtam szépen elkezdtem az összes polihirdetést bejelentgetni a google-nak (van erre ugyebár opció a YT-n amikor reklámokat nyom). Ott még azt is ki tudom választani, hogy sérti a google irányelveit azért mert politika :Y . Most akkor mi van?! Persze a válaszleveleikben nyilván megmagyarázták, hogy ez nem olyan politika meg minden. Na erről ennyit, és akkor csodálkoznak...

Ezt nem egy ismerőstől hallom ha szóba kerül, hogy nem gond a YT reklám, de a politika az zéró tolerancia

[ Szerkesztve ]

(#7) emvy válasza Grg (#6) üzenetére


emvy
nagyúr

YT fantasztikusan olcso ahhoz kepest, hogy mekkora infrastruktura es tudas van mogotte. (Valami havi 2800 forint?) Szoval vegyel premiumot, ha sokat hasznalod.

A sok politikai hirdetessel kapcsolatban tessek a hazai politikusokhoz faradni :(

while (!sleep) sheep++;

(#8) Diopapa válasza Grg (#6) üzenetére


Diopapa
addikt

Mondjuk a Youtube prémium pár sör ára és emellé kapsz Youtube musicot is. Nem tartom drágának.

Citizen Diopapa / Commander Diopapa "SC csomag olyan, mint a barackfa, unokáidnak veszed - .tnm / De pálinkát nemlehet főzni belűle - *SkyS1gn"

(#9) aprokaroka87 válasza emvy (#7) üzenetére


aprokaroka87
nagyúr

Az hogy a YouTube enged politikai reklámot, az egyedül a YouTube hibája...

(#11) emvy válasza aprokaroka87 (#9) üzenetére


emvy
nagyúr

Az a baj, a h a politikai reklam a szerencsesebb fejlodesu orszagokban egy normalis (sot: jo) dolog, a demokracia resze.

while (!sleep) sheep++;

(#13) Tasunkó válasza MaCS_70 (#1) üzenetére


Tasunkó
senior tag

A normális középút lehetősége, azaz az elviselhető módon és mértékben terjesztett reklámok
Nincs ilyen középút, mivel nincs szükség reklámra, a megoldás a sinuszgörbe egyenessé zsugorítása, tehát 0 reklám. Az információt amivel alátámasztják, más módon kell elérhetővé tenni. Amit reklám nélkül nem lehet megoldani, az mind baromság. Amúgy is az egyetlen elviselhető reklámmennyiség a 0.

Kérek egy számot a jútútú

(#14) emvy válasza Tasunkó (#13) üzenetére


emvy
nagyúr

Milyen mas modon akarsz tudomast szerezni uj termekekrol? Mashogy kerdezem: tegyuk fel, hogy kitalaltal valami tok jo dolgot, amibol szeretnel penzt szerezni, vagy valamilyen szolgaltatast szeretnel nyujtani. Peldaul nyitsz egy uj fodraszatot, vagy feltalalsz egy meditacios hanganyagot, amivel konnyebben elalszanak a szorongasoskisgyerekek.

Hogy inditasz be barmit, ha nem reklamozol?

while (!sleep) sheep++;

(#15) TESCO-Zsömle válasza emvy (#14) üzenetére


TESCO-Zsömle
félisten

Megjelenek szakirányú lapokban, amiket azok olvasnak, akiket érdekel, amit csinálok.

sz: Nem reklám, hanem tesztek, bemutatók, interjúk formájában. Ha amint csinálok működik, akkor a tesztek, bemutatók ezt alá fogják támasztani.

[ Szerkesztve ]

Sub-Dungeoneer lvl -57

(#16) Synthwave válasza Tapsi (#5) üzenetére


Synthwave
HÁZIGAZDA

"A 100 ezer forint amúgy nem sok pénz egy szoftverért."

Hanem rengeteg. Egy home user operációs rendszerért. :DDD

--------------------------------------------------

(#6) Grg: YouTube-ozni Edge-et használok; úgy vettem észre, ahhoz frissül leghamarabb a plugin.

--------------------------------------------------



(#15) TESCO-Zsömle: Igen, ez angol nyelven, sok százmillió potenciális olvasóval működhet. Itthon nem.

[ Szerkesztve ]

Full hiánytalan, kék Keychron Q9 knob ISO barebone billentyűzet ELADÓ – 25k + FOXPOST, 60 db Cherry MX1A Red kapcsolóval és Cherry profilos HK Gaming Milkshake dye-sub PBT-ABS blend kupakszettel 34k, és a FOXPOST-ot állom.

(#17) MaCS_70 válasza Tasunkó (#13) üzenetére


MaCS_70
félisten

"Nincs ilyen középút, mivel nincs szükség reklámra"

Ez egy megvalósíthatatlanul idealista elképzelés.

25 éve dolgoztam egy ehhez kapcsolódó munkán, amelynek az lett az eredménye, hogy első körben baromi jól néz ki, hogy egyes termékek akár 50%-kal (átlagban 20-25%) is olcsóbbá válhatnának -- ha a reklámokat nem a hirdetők tolnák a fogyasztók felé, hanem a fogyasztók húzhatnák be azokat. Csakhogy a nagyobb mintán végzett kutatás nagyon egyértelműen azt hozta ki, hogy ez ugyan lehetne egy, az externáliáival üdvös modell, csak éppen kivitelezhetetlen. Olyan brutális csapást mérne a gazdaságra, ami egy soha nem látott globális válságot idézne elő.

Azóta pedig sajnos több, kisebb-nagyobb olyan vállalkozást is közelről volt szerencsém látni, amelyek valós értéket teremtettek (volna), de reálisan csak hirdetési bevételekből tarthatták volna fenn magukat, és éppen a reklámblokkolás feltételezett statisztikai korrekciója dobta őket át a veszteséges térfélre.

MaCS

Fán nem lehet motorozni, motoron viszont lehet fázni!

(#18) Tapsi válasza Synthwave (#16) üzenetére


Tapsi
addikt

Hanem rengeteg. Egy home user operációs rendszerért. :DDD

A Windows 20 évvel ezelőtt se volt talán sokkal olcsóbb. Ahhoz képest meredek csökkenés ez az árakban. Miközben minden, de tényleg minden költség nőtt az akkori időkhöz képest. Leginkább az emberek ára, akik fejlesztik.

Nem reklám, hanem tesztek, bemutatók, interjúk formájában.

Ne vicceljünk már! Az, amiről beszéltek egy tech-utópia. Van 100 mosópor márka, mennyire reális, hogy random Gizi majd elolvassa a róluk szóló teszteket?

Amúgy a tesztek, bemutatók, interjúk jó része is reklám, csak te nem tudsz róla.

(#19) emvy válasza TESCO-Zsömle (#15) üzenetére


emvy
nagyúr

Ezzel tobb problema van.

1) Az emberek nem akarnak az internet koraban pl. 'Kornyekbeli fodraszok' c. szaklapot jaratni.
2) Csomo uj innovacio, stb. olyasmi, amire nem is gondolnak azok, akiknek hasznos lenne. Pl. 1990-ben nem olvasott minden konyvelo szamitastechnikai lapokat, mert nem is tudta, hogy milyen fontos lesz nekik.
3) Tesztek/bemutatok jellemzoen korruptak, sokkal inkabb, mint a reklamok (ahol legalabb lehet tudni, h valamit el akarnak adni neked).
4) Ha a szaklapokban lehetne olvasni az uj termekekrol/innovaciokrol, akkor nem a vasarlok dontenek el, hogy nekik kell-e valami, hanem a lapok szerkesztoi, ok lennenek a szurok -- tenyleg akarsz ekkora hatalmat adni valaki kezebe?

Mondok egy peldat: reklam alapjan vettem peldaul ket dolgot is az utobbi idoben:
- Stryd (cipore rakhato szenzor, szenne lehet vele analizalni a futoedzeseidet)
- Shakti mat (akupresszuras matrac)

Sose fogok magamnak jaratni egy akupresszuras matracokkal foglalkozo magazint :D, viszont amikor lattam ezt a cuccot, es h fillerekbe kerul, vettem egyet, es azota is imadom, szuper befektetes volt.

[ Szerkesztve ]

while (!sleep) sheep++;

(#20) Busterftw válasza Tapsi (#18) üzenetére


Busterftw
veterán

"Ahhoz képest meredek csökkenés ez az árakban."
Plusz ugye Windows 10-11-re lehetett ingyen frissiteni.

"mennyire reális, hogy random Gizi majd elolvassa a róluk szóló teszteket"
Mondjuk itt kb semmilyen internetes reklam nem realis, mert max ugy ertesul rola, hogy TV vagy pedig a boltban (joarasitva) megveszi es kiprobalja.

[ Szerkesztve ]

(#21) Tapsi válasza emvy (#19) üzenetére


Tapsi
addikt

Ha már reklám, akkor felbontanám a halmazt:

Vannak a display/tv reklámok: itt azért sok igazsága a van a kollégáknak, mert a valóság az, hogy szemetet adnak el neked. Persze nem reklámoznák, ha nem működne. Ha megnézed, a tv-reklámok nagy része sima generikus vény nélküli gyógyszer / mosópor / fmcg cucc. Nem mondom, hogy baj, de ezekért aztán kevésbé kár. Mármint nehéz mögé rakni egy tényleg fasza ideológiát, amit te is pedzegetsz. Online azért rétegeltebb a dolog, de tv-reklámoknál szembetűnő ez a szitu.

Aztán vannak a PPC dolgok, ott már azért sokkal inkább indokolt a reklámozás. Pl. szeretnék a közelben venni valamit, aztán a féjsz/google betargetálja azt az üzletet, aki fizetett neki.

A 2 reklámtípus nem csereszabatos, de az utóbbival a mezei polgár szívesebben barátkozik meg. Ettől még megveszi a tv-ben látott Neo Citrant sokkal magasabb áron, mintha noname paracetamolt venne a patikában.

[ Szerkesztve ]

(#22) Tasunkó válasza MaCS_70 (#17) üzenetére


Tasunkó
senior tag

Teljesen valós amit mondasz, tehát ha valaki nekivág akkor nyilvánvalóan belebukik, most ebben a világközhangulatban. A gazdaság is rengeteg olyan dolgot termel, amire nem lenne szükség, ha nem lenne reklám. Mindig ez a magyarázat, hogy ha egyik napról a másikra eltűnne, de a cél a peremre szorítás iránya lenne, onnan meg csak úgy lepottyan, emiatt gondoltam a 0 reklámot célkitűzésnek, mert a középút mondanám hogy az ivóvízzel efogyasztott reklám és a 0 reklám között lenne, de ezt sem mondhatom már, mert már a csecsemők vérében is találtak mikroműanyagot, és azért nem láttunk még mindent, bőven van még reklámosítanivaló, tehát a középút is katasztrofális lesz. A csökkentés útjára lépve viszont könnyen azon maradhatunk, tehát nehéz megmondani hogy megállunk-e a közepén, és minek is tennénk.

Kérek egy számot a jútútú

(#23) 2544AACD


2544AACD
csendes tag

Azon már elgondolkodtatok, hogy hány eredeti ötletet és terméket csinált ki a reklám? Mert milliárdos reklámokkal szemben ember vagy cég legyen a talpán aki állja a sarat.

Egyszer Puzsér Robi azt mondta, hogy "a reklám a kapitalizmus meghekkelése". -és rohadtul egyetértek vele ebben.

Csak pár, személyes példa:

Eltűnt a boltokból a kedvenc mustárom, mert állandóan a (nem írok cégnevet) X márkát keresik a reklám miatt, ami sokkal rosszabb.

Folytathatnám még....

Egy szolgáltatás vagy bármi más a minőségével kell hogy eladja magát, nem a reklámokba ölt milliárdokkal. Ha rajtam mulna betiltanám a reklámokat és csak egyféle "szaknévsor", "árujegyzék" lenne, ahol mindenkinek azonos esélyek állnak rendelkezésére... a kisebb cégeknek is jó lenne, hogy csak egy szaknévsort kell megfizetniük és nem kell milliárdos, nagy cégek reklámaival "versenyezni"...

Amúgy amikor bármit veszek, akkor nem kevés pénzt töltök a reklámpiac zsebébe. Nem kell reklám! :K

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!

(#24) Tapsi válasza 2544AACD (#23) üzenetére


Tapsi
addikt

Az a helyzet, hogy azt, amit írsz már kipróbáltuk korábban többé-kevésbé hasonló módon, és az jött ki belőle, hogy sokkal-sokkal hatékonytalanabb, mint a normálisan működő piacgazdaság. Merthogy amiről beszélsz, az gyakorlatilag a kommunizmus. Illetve ahhoz vezet az a fajta korlátozás, amit említesz. Nem akarom levezetni, ez egy többlépéses folyamat, és egészen komplex közgazdasági összefüggések vannak mögötte, de a végén oda lyukadnánk ki ebből.

Amúgy Puzsérnak vannak jó gondolatai, de orbitális faszságai is. Ez - a legutóbbi, hitelezéssel kapcsolatos okfejtésével együtt - utóbbi. A fickó amúgy bevallottan pénzügyi-közgazdasági analfabéta.

[ Szerkesztve ]

(#25) Synthwave válasza Tapsi (#18) üzenetére


Synthwave
HÁZIGAZDA

Attól még rohadt drága. Főleg, hogy létezik Linux is, százegyféle disztribúcióval. Vagy éppen ingyenesen használható Win 10. Még. Meg háromezerért Pro kulcs, ami működik is.

[ Szerkesztve ]

Full hiánytalan, kék Keychron Q9 knob ISO barebone billentyűzet ELADÓ – 25k + FOXPOST, 60 db Cherry MX1A Red kapcsolóval és Cherry profilos HK Gaming Milkshake dye-sub PBT-ABS blend kupakszettel 34k, és a FOXPOST-ot állom.

(#26) Solten válasza Zsolt,72 (#3) üzenetére


Solten
addikt

99%-uk amugy is hulladek vagy kormany-propaganda.

Vegre egy jo huzas Almaektol.

Saor Alba

(#27) tordaitibi válasza 2544AACD (#23) üzenetére


tordaitibi
veterán

Minden szavaddal egyetértek
(irónia ON) : de bakker Te a Puffint reklámozod az aláírásodban :D

[ Szerkesztve ]

(#28) doooo


doooo
veterán

Az Apple lenne az első és leghangosabb ellenző, ha valaki ellene kísérelne meg hasonlót.
Másrészt meg ha valaminek ennyire komoly hatása van más iparágakra, az előbb-utóbb tiltva lesz.

(#29) tordaitibi válasza Tapsi (#18) üzenetére


tordaitibi
veterán

Persze nem olvas el senki "brit tudósok" ;) általi mosópor teszteket.

De vegyük azt az oldalát is a mindenhonnan rámömlő zúduló szennyáradatnak hogy olyan mint a Maunika show. Hiteltelen.
Lehet jónak kinéző reklám ami überratyi terméket reklámoz, lehet szakmainak tűnő ami dettó. És ez utóbbi a veszélyesebb! mivel ezzel hogy hamis teszteket imitálnak elhitetik hogy demilyenjó is a termék.
Hazugság.

És van benne lóvé az tuti nem kevés mert a Topshopos raklámok órákon keresztül mennek tv csatornán. Namost azoknak a termékeknek a 99%-a (a maradék mérési hiba) használhatatlan. De beleégetik a retinába, bekódolják az agyba és rohan a tömeg szart venni/rendelni.

Hiteltelen számomra az egész prociós üzletág mert kritika nélkül hazudnak a szemembe a termékek legalább 70-80%-áról.
Kitalálok egy usb-s zabhegyezőt, videón tök jól működik mert meg van az egész hamisítva, én is tudom hogy sz@r, a reklám készítője is tudja de van az a pénz.
Na EZ a szomorú.

Ennél lejjebb már csak a tévén keresztül, vastag utalásért vagy 990FT/perces telefonon távgyógyítók vannak bár az nem reklám de az is tömeg hülyeségére épít.

vagy mégegy ami szintén az atomkamu kategória.
Tudom nem a YT. feladata az erre irányuló szűrés, de a népek totális butaságát meglovagoló milliós nézettségű free-energy meg flakonokkal örök vizet biztosító, örökmozgó stb. videók is számomra a legeslegalját jelentik.
Ugyanakkor egy olyan tematikus csatorna, amibe a yutuber beletesz apait-anyait, energiáját, szabadidejét és hiteles (!!!) tartalmat gyárt pl. Űrkutatás magyarul, azokat meg 10-20ezren nézik meg.

No komment, ennyire idióta az emberiség? Mert akkor megérdemli hogy bárgyún bámulja a reklámot és rohanjon vásárolni.

(#30) Busterftw


Busterftw
veterán

Illetve azt se felejtsük el, hogy a "normálisabb" lapoknak van natív appjuk, akár előfizetéssel is.
SSzerintem a többség nem Safariban olvas "újságot".

(#31) emvy válasza Tapsi (#21) üzenetére


emvy
nagyúr

Ez oke, semennyire nem allitom, hogy a reklamok jo resze nem szemet. A 0% reklam elkepzeles ellen erveltem.

while (!sleep) sheep++;

(#32) Sanya válasza emvy (#19) üzenetére


Sanya
nagyúr

1.: Orvos vagyok, szeretek maganak szaklapot járatni, mert az internet korában jár a tagsági díjammal ingyen jár és lehet olvasni benne jó dolgokat a szakmámról.
2.: a szakirodalomban lévő tesztek igen kicsit reklámszagúak, illetve olyan sokan írnak egy-egy újabb dologról, hogy hamar kiderül a turpisság.
3.: Nem reklámok alapján akarom eldönteni, hogy melyik gyógyszer/vizsgálat a legjobb az adott betegnek.

Persze, ha ilyen koca dolgokról van szó, akkor oké a reklám, de legtöbbször semmi haszna nincs. Én reklám alapján még nem vettem semmit sem. Sőt, ha valamit nagyon reklámoztam, azt meg sem vettem.
Kocsit, házat, házimozi rendszert, tévét, mindent úgy vettem, hogy a preferenciákat sorba vettem és az alapján döntöttem. Reklámblokkolóval élek vagy 20 éve.

[ Szerkesztve ]

A bortól bolondokat gondol az ember, DE A PÁLINKÁTÓL MEG IS CSINÁLJA!!!

(#33) dabadab válasza Busterftw (#30) üzenetére


dabadab
titán

Illetve azt se felejtsük el, hogy a "normálisabb" lapoknak van natív appjuk, akár előfizetéssel is.

Soha nem is értettem, hogy miért jó az, ha az ember az X újságot az X-re brandelt Chrome-ban olvassa.

DRM is theft

(#34) Tapsi válasza Sanya (#32) üzenetére


Tapsi
addikt

Én reklám alapján még nem vettem semmit sem.

Ha a reklám nem működne, akkor nem csinálnák. A mérték eltérhet, de ha azt hiszed, hogy nem hat rád, akkor csak átvered magad.

Kocsit, házat, házimozi rendszert, tévét, mindent úgy vettem, hogy a preferenciákat sorba vettem és az alapján döntöttem.

Oké, de ha nem lenne reklám, akkor azt se tudnád, hogy az adott termék létezik. Illetve már rég kikopott volna. Nem véletlen, hogy a fasza cuccok márkázva/reklámozva vannak, a gagyik meg nem. Főleg magas hozzáadott értékű termékeknél igaz ez.

#30Busterftw

A többség a FB-ről esik be a hírportálokra. Natív appot fenntartani szinte pénzkidobás. Persze sokan csinálják, de látszik, hogy minimál funkcióval.

[ Szerkesztve ]

(#35) emvy válasza Sanya (#32) üzenetére


emvy
nagyúr

> Kocsit, házat, házimozi rendszert, tévét, mindent úgy vettem, hogy a preferenciákat sorba vettem és az alapján döntöttem

Ez totalisan mas teszta, mint az az elkepzeles, hogy ne legyenek reklamok. A fontos dolgokat en sem reklamok alapjan probalom megvenni, de ha pl. az LG kifejleszt egy uj gyartastechnologiat OLED-re, szenne reklamozza, sok penzt keres a reklamok utani eladasokkal, ezutan meg tovabb fejleszti, majd te tudomanyosan megnezed, h melyik a legjobb TV (nem nezel reklamokat), kivalasztod az LG OLED-et... akkor most nem befolyasolta a dontesedet a reklam? Dehogyisnem, abszolut.

Tovabbra is, kepzeld el, hogy egy kis ceg kifejleszt egy fantasztikus uj TV-t, es nem reklamozhatja. Az egyetlen verzio arra, hogy ertekesitse, hogy eladja a nagyoknak (akik szinten nem reklamozhatnak, szoval nem is erdekuk megvenni, hiszen szajhagyomany meg szaklapok alapjan ugysem lehet kitermelni). Szoval eleve nem is fogja kifejleszteni.

Tokre nem ertitek, hogy a reklam egy sok szempontbol problemas, de nagyon hatekony informacioforras. Arrol szol, hogy valaki annyira hisz a termekeben, hogy penzt ol abba, hogy elvigye a hirt a potencialis fogyasztoknak. Nyilvan kurva sok anomalia van a teruleten, es en sem vagyok a szenne reklamozas hive.

A masik oldalon meg persze az van, h amikor azt mondja a Facebook vagy a Youtube, h X dollarert reklammentesseget kapsz, akkor meg megy a hiszti.

Szoval ertem en, minden ingyen kene. :)

De tenyleg, azt mondja meg valaki, hogy egy kisvallalkozast, ami mondjuk internetes szolgaltataskent arul pl. triatlon-edzestervet, hogy tudna beinditani reklamok nelkul. Jelenleg ez annyi, h FB-nak kifizetsz havi 50e forintot, es megnezed, hogy van-e ra piac. Par szazezer forint befektetesevel par honap alatt kiderul, hogy van-e letjogosultsaga. Mondjatok mas modszert, amivel ezt ennyiert es ennyi ido alatt meg lehet oldani.

[ Szerkesztve ]

while (!sleep) sheep++;

(#36) emvy válasza dabadab (#33) üzenetére


emvy
nagyúr

A cegnek jo, aki csinalja az appot (mert vegtelenek a trackelesi lehetosegek).

while (!sleep) sheep++;

(#37) ddekany válasza emvy (#7) üzenetére


ddekany
veterán

Az ára a YT-nek nem gond, csak az már idegesítőbb, hogy akkor hozzákötik a pl. GMail miatt meglévő fiókhoz azt, hogy YT-n mi érdekel, stb. Nyilván most lehetne szórakozni, hogy veszel +1 "eldobhatós" telszámot, ahhoz eldobható fiókot, stb, de... ehhh.

Azt is vedd figyelembe, hogy sokan néznek politikai dolgokat (úgy mint világpolitikai), és nem mindenki akar vmi gulágban kikötni. (Én láthatóan igen, itteni szereplésem végett, de ez más kérdés...)

[ Szerkesztve ]

(#38) bambano


bambano
titán

Az a baj ezzel a reklámozás dologgal, hogy valójában nullát ér, pénzkidobás és lopás az egész.
Tényleg valaki komolyan elhitte, hogy:
- az a hatékony reklám, amit 3 percenként a pofámba tol a tecső?
- napokig ugyanazt a 2-3 reklámot kell pörgetni?
- hatékonyan lehet reklámmal megszakított reklámot megszakító reklámmal reklámozni?
- ha véletlenül beletekerek a videóba, azonnal jön egy reklám. ha pörgetve nézném, akkor simán van, hogy az idő 85%-ában reklámot látok.
és ezért a bullshitért hajlandó fizetni?

a tartalomgyártással meg az a helyzet (még nem tudom, hogy baj is...), hogy teljesen demokratizálódott. anno volt 1-2 tv csatorna, meg 3 rádió, itt lehetett reklámozni azoknak, akiket odaengedtek. 2024-ben bárki gyárthat tartalmat, videót a tecsőre, szövegeset wordpressben, stb. de ki hiszi el, hogy a bárkiből mindenki értéket is előállít? mindenki politikai tartalmakat gyárt. vagyis Kéri végighaknizza a teljes podcast szcénát és elmondja mindenhol ugyanazt. az aktuális trashcelebek dettó. Mindenhol kapsz az igazságból egy kis szeletet, meg mellé egy rakás irányított hazugságot, közben tarhálnak, iratkozz fel meg csengess meg stb.

megkerülhetetlen következmény, hogy ez a piac koncentrálódni fog, kiszelektálja a youtuberek zömét. három út lesz: vagy valami nagyon extra minőségi tartalmat csinál, vagy megd_gnád, vagy eltűnik a lefolyóban.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#39) cucka válasza bambano (#38) üzenetére


cucka
addikt

Te tényleg azt hiszed, hogy van ez a több milliárd dolláros hirdetési piac, ahol soha senki nem nézte meg, hogy amúgy megéri-e ebbe beletolni a csilliárd pénzt?

#11emvy
Most ugye önkormányzati választások vannak, én kapok mindhárom budapesti jelölttől hirdetést, szóval nem tudom, mitől más ez, mint a szerencsésebb fejlődésű országokban?
Valahány éve amerikában ugyanígy kaptam a politikai reklámot az épp aktuális választások idején, demokrácia-élmény szempontjából nem volt minőségileg jobb semmilyen szempontból.

[ Szerkesztve ]

(#40) bambano válasza cucka (#39) üzenetére


bambano
titán

a tecső az elmúlt hónapokban több szigorítást is bevezetett a tecsőn.
megnézték már, hogy a hirdetési hatékonyságot ez hogy befolyásolja?
mert az, hogy 2-3 évvel ezelőtt volt valami, az mára már bőven nullát ér.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#41) cucka válasza bambano (#40) üzenetére


cucka
addikt

Igen. Aki hirdet, az méri és nézi a hirdetések hatékonyságát.
Mér mit gondoltál, a cégek csak úgy kidobják az ablakon a pénzt a reklámra anélkül, hogy megnéznék, megéri-e?

[ Szerkesztve ]

(#42) bambano válasza emvy (#35) üzenetére


bambano
titán

ez a sok zsetonért reklámmentességet történet pontosan ekvivalens a maffia védelmi pénzével. megvédünk a saját törvénytelenségünktől, ha fizetsz.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#43) emvy válasza bambano (#40) üzenetére


emvy
nagyúr

> megnézték már, hogy a hirdetési hatékonyságot ez hogy befolyásolja?

nyilvan nem, hiszen sem a platform uzemeltetoi (Google, Meta), sem az abba csillio dollart beleonto hirdetok sose neznek szamokat, mert mind teljesen hulyek, az alfoldi sysadminokkal ellentetben :)

while (!sleep) sheep++;

(#44) bambano válasza cucka (#41) üzenetére


bambano
titán

"Mér mit gondoltál, a cégek csak úgy kidobják az ablakon a pénzt a reklámra anélkül, hogy megnéznék, megéri-e?": az alapján, amit én a saját tecsőmben látok, teljesen egyértelmű, hogy így van, nettó pénzkidobás az egész.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#45) emvy válasza bambano (#42) üzenetére


emvy
nagyúr

hat ennel nagyobb fassagot meg neked se sokszor sikerult mondani :DDD

tehat ha van egy szolgaltatas, amit nem kotelezo hasznalnod, es tobbfele modot is felajanl arra, hogy kifizesd a koltsegeiket (es a nyereseguket), akkor az pont ugyanaz, mint a maffia

:R

while (!sleep) sheep++;

(#46) emvy válasza bambano (#44) üzenetére


emvy
nagyúr

> az alapján, amit én a saját tecsőmben látok

qed

while (!sleep) sheep++;

(#47) cucka válasza bambano (#44) üzenetére


cucka
addikt

Én is kaptam már mosogatógép tabletta reklámot, pedig nincs is mosogatógépem.
Szóval az alapján amit én a saját tecsőmben látok, a teljes milliárd dolláros reklámipar pénzkidobás.

Jól értem a gondolatmenetet?

Amúgy lehetne pontosabban is targetálni, hogy te relevánsabb reklámot kapj, csak akkor meg lábrángást kapnál a privacy problémák és felhasználói profilozás miatt.

(#48) ddekany válasza cucka (#39) üzenetére


ddekany
veterán

Érdekes, én utóbbi hónapokban politikaiból kizárólag kormánypárti reklámot kaptam, és rengeteget. Újra és újra, reklom vagy 50%-a az... M****r P***r ez-meg-az, Brü***el ez-meg-az. Elképesztően idegesítő amúgy.

(#49) bambano válasza emvy (#43) üzenetére


bambano
titán

mondok pár példát:
- egy időben folyton kaptam a raytheontól reklámot, amiben f-16-os vadászgép elektronikáját fejlesztő programot reklámoztak. szerinted hány f-16 áll itt a ház előtt? hány 5 csillagos tábornok néz tecsőt, és dönt ez alapján a beszerzésekről?
- folyamatosan van hedo kft reklám, útépítésre. én nem építek utat, az állami/önkormányzati feladat, tehát azt szétszórni átlag tecső nézők közé marhaság.
- kapom a sok caroline herreira meg rabbana meg hasonló pacsuligyártók hirdetéseit úgy, hogy sosem kerestem rá ilyenre. oké, elvileg előfordulhat, hogy veszek pacsulit, de nem ennyit
- jön zsákszám dollárbaloldal hirdetés. de tényleg, nagyjából minden reklámblokkban van egy fideszes politikai hirdetés, meg egy macskakaja reklám. néha macskakaja helyett fogkrém. oké, legalább a fogkrémes gizi aranyos.

tehát a targetálásuk nem működik, semennyire sem, pedig elfogadtam az összes tecsős kukit, mert ha nem fogadod el, olyan elborult reklámterror jön, amit nem lehet ép ésszel kibírni. ráadásul olyan sok az ismétlés, ami hamarabb kelt ellenérzést, mint vásárolhatnékot. és ehhez még az is hozzátartozik, hogy minden technológiai lehetőségük megvan arra, hogy detektálják a reklámjaik nézettségét. mert ha minden reklámot átlépek, amit lehet, minden reklámot lestoppolok, amit lehet és bezárom a böngésző ablakot, akkor rá kellene jönniük maguktól, hogy nem voltak hatékonyak.

az én személyes tapasztalatom az, hogy ez a reklám nullát ér.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#50) Tapsi válasza bambano (#44) üzenetére


Tapsi
addikt

...az alapján, amit én a saját tecsőmben látok, teljesen egyértelmű, hogy így van, nettó pénzkidobás az egész.

Ez lehet a már említett targetálási gond, vagy az illúzió, hogy rád a reklám nem hat.

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.